hétfő, november 27, 2006

vasárnap, november 26, 2006

kedd, november 21, 2006

Emődi bál



Az összes kép megtekinthető itt!

hétfő, november 13, 2006

Ábi önállósodik:

Frankón lenyulja anya laptopját, és játszik! És ahogy koncentrál, megzabálom...



 Posted by Picasa

péntek, november 10, 2006

Minimax hajó

Hideg reggel volt és időben keltünk, mert a sok reklám hatására nagy várakozással voltunk teli. A reklámozott elővételben természetesen már minden jegy elkelt, így a helyszínen váltottuk meg a jegyünket, a nem sokkal drágább áron. A hajón jó meleg volt, sőt túlságosan is. Már a belépéskor látszott, hogy az egész rendezvény szét van esve. Szegény fiam (magunkról nem is beszélve) szét unta magát a Marcipán cica társulat kritikán aluli előadásán. A végét meg sem várva, szaladt fel az emeletre, hiszen várta Thomas, a gőzmozdonyos játszósarok. Felérve a hajó emeletére a frissebb levegő nagyon jól esett. Vagyonokért lehetett mindenféle szolgáltatásokat igénybevenni (Aura fotó, gyermek fotók nyomtatása, amik az előadáson készültek egy szinttel lejebb, stb...). Volt három kicsi terepasztal is, ami mellett ott nyomorgott a rengeteg gyerek. Sajnálni csak a gyengébb és a kisebb gyerekeket kellett, hisz' az én fiam uralkodott egy mozdonyon, így ő tudott játszani, bár mozgásában erősen korlátozva. Mikor megszomjaztak a gyerekek, a büfében vettünk nekik 60 Ft-os (Sió VitaTigris) üdítőt 300-ért...

Gyakorlatilag nagyon rossz élmény ért minket, nagy csalódás volt. Egyedüli pozitívum a hajózás élménye volt...

MindenSzentek...

Hagyomány szerint mi is végigjártuk a közeli temetőket, és este gyertyát gyújtottunk az anyukám féle incsi fincsi diós- mákoskalács mellett (na jó, a mákos nem is finom... brrrr...), emígyen tisztelegve halottaink elött.


 Posted by Picasa

Ábi és a zongoraórák hatása

Ábi már jó pár alkalommal volt zongorázni Molnár Gyuri bácsinál. Mindig nagyon élvezi az ott eltöltött órákat, és gondolom ennek örömére otthon is berendezett magának egy kis zongoraórát. Lekottázta a "boci boci tarkát...", mindenféle jegyzeteket készített, és hangosan énekelt... :-)


Posted by Picasa