hétfő, március 27, 2006
Elhagytuk régi szolgáltatónkat...
Mivel tehetetlen, tohonya társaság volt a korábbi szolgáltatónk, s mindemellett drága is, egy fiatal csapat mellett döntöttem (Köszönet a nyomravezetésért Wágner Ferinek alias Franz-Lorenz Wagner). Igy a képek pár napra esetleg eltünhetnek a blog-ról (bár erre az esély igen kicsi), de semmi izgalom, meg lesz minden hamarosan! SŐT! Akik külhonból néznek minket, mostantól (elvileg) nem kell várniuk a képek letöltődésére.
szerda, március 22, 2006
kedd, március 21, 2006
Alex, Sándor napot ünnepelt:
Már nagyon régen jártunk Emődön, Alexéknál. De most eljött az idő, mert egy olyan bulira voltunk hivatalosak, ami csak a szűk baráti körnek szólt. Disznótoros volt a menű, ami igazán jól szívta az alkoholt. :-)
Kérdés, vajon mire gondolhatott ezen a képen Alex:
Az összes kép megtekinthető itt:
Kérdés, vajon mire gondolhatott ezen a képen Alex:
Az összes kép megtekinthető itt:
szombat, március 11, 2006
péntek, március 10, 2006
Zűrös hét:
Már a hétfői nap sem volt könnyű, hisz' reggeltől estig elfoglalt voltam, de ez a rohanás az egész hétre kihatott. Ábel fülfájása némi pánikkal töltött el, de ez szerencsére csak egy éjszakás kaland volt. Csütörtökön ismét találkoztunk a szokásos játék partin Éváéknál, amiből egy politikai nézetmegosztó beszélgetős, disznótorost falatozós esemény lett. Szerencsére nem estünk egymásnak véres kézzel, mint azt a Rogán tenné a Gyúrcsánnyal, ha a disznóbökő kés a kezében lenne. Ebből látszik, hogy az igazi barátságot nem ronthatja meg a politika.
Az örömbe némi ürömként vegyült bele Szilvi rossz hangulata, mert Árpád vezérünk (a fogorvosunk) nem végzett elég alapos munkát, s így szegénykém fog és álkapocs fájdalommal is küzdött. Ezen fájdalom közvetve nekem is okozott némi lelki sérülést, de szerencsére én hamar kiheverem ezt. Mert erre a lányra nem lehet haragudni! (IMÁDOM!!!)
Péntek: Na ez a nap volt idáig a csúcs. Kialvatlanok voltunk és nyűgösek. Egy laptopot kellett üzembe helyeznem -a szokásos csótánykergetősdi után-, s mindenféle földi jóval felvérteznem. Ez elég sok időbe került, s így nem tudtam úgy részt venni a kedves szomszédaink Zoltán napi összejövetelén, mint szerettem volna. Emiatt módfelett restellem magam, de talán megbocsátják nekem. Szilvikém még mindig sírógörccsel küzd a foga és "énmiattam", úgyhogy most kicsit elegem lett... Jó is itt magányomban irogatni, és reménykedem csak abban, hogy a holnap csak jobb lehet. Szülinapi babazsúrra vagyunk hivatalosak, ahol lesz sok meglepi a gyerekeknek...
De itt abba is hagyom, és a következő "post" legyen a babazsúr képösszefoglalója, komment nélkül...
Az örömbe némi ürömként vegyült bele Szilvi rossz hangulata, mert Árpád vezérünk (a fogorvosunk) nem végzett elég alapos munkát, s így szegénykém fog és álkapocs fájdalommal is küzdött. Ezen fájdalom közvetve nekem is okozott némi lelki sérülést, de szerencsére én hamar kiheverem ezt. Mert erre a lányra nem lehet haragudni! (IMÁDOM!!!)
Péntek: Na ez a nap volt idáig a csúcs. Kialvatlanok voltunk és nyűgösek. Egy laptopot kellett üzembe helyeznem -a szokásos csótánykergetősdi után-, s mindenféle földi jóval felvérteznem. Ez elég sok időbe került, s így nem tudtam úgy részt venni a kedves szomszédaink Zoltán napi összejövetelén, mint szerettem volna. Emiatt módfelett restellem magam, de talán megbocsátják nekem. Szilvikém még mindig sírógörccsel küzd a foga és "énmiattam", úgyhogy most kicsit elegem lett... Jó is itt magányomban irogatni, és reménykedem csak abban, hogy a holnap csak jobb lehet. Szülinapi babazsúrra vagyunk hivatalosak, ahol lesz sok meglepi a gyerekeknek...
De itt abba is hagyom, és a következő "post" legyen a babazsúr képösszefoglalója, komment nélkül...
Plágium:
Kedves olvasóim! Az alábbi bejegyzés nem az én szerzeményem -mint azt az idézőjel is mutatja-, de annyira megfogott, hogy az örökkévalóságnak itt is hagyok egy példányt belőle...
szerda, március 08, 2006
30-asok és akörüliek!!! Érdemes elolvasni!
"Mai gondolataim, hogy akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlél fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.
Azért az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért.
Egyszerűen mi voltunk a hibásak.
Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mc donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban. Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket.
Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
Talán mi voltunk a boldogabbak!?"
Azért az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért.
Egyszerűen mi voltunk a hibásak.
Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mc donalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban. Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket.
Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
Talán mi voltunk a boldogabbak!?"
hétfő, március 06, 2006
Osztálytalálkozó:
Eltökélt szándékom, hogy a régi barátokat öszehozzam egy nagy beszélgetésre. Szerencsére nem csak én vagyok ezzel így, hanem szinte mindenki, akit megleltem. Úgy érzem, hogy sikerült felkorbácsolnom mindenki aktivitását, s hogy a romatikus hangulat megmaradjon, itt vannak a régi osztályképek. Vajon megtudjátok mutatni, melyik voltam én? :-)
A megoldás:
Külön köszönet Szivós Áginak a képekért!!!
A megoldás:Külön köszönet Szivós Áginak a képekért!!!
szombat, március 04, 2006
Vicc:
Két informatikus beszélget:
- Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel.
- Szerencsés fickó...
- Felhívtam a lakásra, ittunk egy kicsit, átöleltem...
- És aztán, mi volt még?
- Egyszer csak azt mondja: "vetkőztess le!"
- Nahát...
- Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem a notebook mellé, az asztalra...
- Nocsak vettél egy notebookot? Milyen processzorral?
- Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel.
- Szerencsés fickó...
- Felhívtam a lakásra, ittunk egy kicsit, átöleltem...
- És aztán, mi volt még?
- Egyszer csak azt mondja: "vetkőztess le!"
- Nahát...
- Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem a notebook mellé, az asztalra...
- Nocsak vettél egy notebookot? Milyen processzorral?
szerda, március 01, 2006
Új év, új dizájn!
Kicsit átalakítottam a honlapunkat. Szerintem ez a színvilág olvashatóbb, és nekem jobban is tetszik... És nektek???
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)