szerda, március 30, 2005

Húsvéti történetek 2.

A locsoló körút:

Nagy kalandnak néztünk elébe. Ábi első igazán élvezetes locsolása előtt álltunk, no meg a tv előtt, hogy a Mekk Elek című mese véget érjen. Már 11 óra fele járt, mikor végre sikerült Ábit rávenni, hogy induljunk el. Anya, biztos ami biztos, a kosárkába elhelyezett pár tojást, hátha Őt is megejtik. Persze csak locsolás ügyileg...


Alsónémedi és Dunaharaszti felé vettük az útirányt, némi benzin vételezése után hamar megérkeztünk Erikához. Nála még fért belénk süti-ücsi, így bőszen falatoztunk, nem gondolván az egész napi kötelező zabálásra, csak a reggeli sonka tojás kimaradására.

Persze a megérkezés nem volt oly egyszerű, hiszen Ábel megmakacsolva magát, nem akart bemenni az Erikáékhoz, szinte már üvöltött, hogy haza akar menni. De bent a csajok láttán, akik már epekedtek a locsolásért, megnyugodott, és jól érezte magát.
De a idő szorított, indultunk is Harasztira! Ott a Jutkát loccsantottuk meg, ahol a "Lapapót" a nagyapót is bevártuk, ki szegény potyára ment Érdre, Szilvi loccsantásra. Lapapó-nagyapó is locsolt, bár a kölnije inkább a Rimpó kutya bélgázaira hasonlított.:-) Persze lehet, hogy Rimpóka is bűnös volt, nem csak a "csárli" kölni....
Mi Ábellel sokkal humánusabb, virágpermetező locsolóval üldöztük a lányokat.
Ábel rákattant a kavicsokra, ami a "fengsui" által előírt precizitással sorakozott az asztalon, másik kezében meg a kókuszos süti.



Innen az M0 autópályán átrohantunk Kispestre, megloccsantani a Kovács család hölgy tagjait. Ábel már fáradt volt, de még jól viselte a megpróbáltatásokat. Kedvesen verselt a maga módján, minden feminim lénynek, még annak is, ki nem az volt.



Erzsébeten a Nelli (dédi) mama volt a következő uticél. Ábel kicsit megrettent a Stickó kutyustól, de örömmel fogadta a locsolásért járó tojásokat, és a nyuszit. Mikor már kutyaszőrrel teli orral prüszköltem, innen is kereket oldottunk,



hogy végre eljussunk az Ági mamához. Rengeteg tojás közül választhattunk a locsolásért...



Persze a Mamánál már végre csillapthattuk az egész napi édes utáni sós vágyainkat is, fincsi ünnepi ebéddel örvendeztetett meg minket

Katicás néninél, azaz az Éváéknál volt az utolsó állomás. Itt már eleresztettük magunkat, tudtuk hogy már nincs messze az ágyunk, hamar hazaérünk, ha nekibúsulunk a húsvéti örömöknek. De olyan jó kis társaság fogadott minket, hogy eszünk ágában sem volt tovább menni a hazaúton. Borozgattunk, sörözgettünk, és Ábellel szorgalmasan rágtuk a sósmogyorót, miközben a társaság csak gyarapodott.



Ábelre való tekintettel indultunk haza, hiszen már olyan fáradt volt, hogy rosszalkodni sem volt kedve. Azért Ábi kipróbálta a kádat, mert tudtuk, hogy hazafelé elalszik a kocsiban. Így is lett...

Hazaérvén a szomszéd Lajos bácsi kicsit "spiccesen" fogadott bennünket, és locsolta meg családom egyetlen hölgytagját, Szilvikémet. Csatlakozott hozzánk az aggodó feleség is, és egy rokonuk. Ilyen alkalom ritkán van, így csapra vertünk egy jófajta barackpálinkát. Vidáman feküdtünk be az ágyba, mikor a vendégeink hazamentek, hiszen a pálinka is boldogított bennünket, nem csak a családi idill...





Éjfél felé nyugovóra tértünk. De örömünk nem tartott sokáig, mert Ábel a nagy madárcsicsergésre felébredt hajnali fél négykor, és elszórakoztatott minket. Csodálkozott is Gabi néni a bölcsiben, hogy Ábel elsőként érkezett meg. Az ebédet már félig lecsukott szemmel ette meg Ábi, és 3 órán keresztűl csak aludtt, és újraálmodta az élményeket....

Ma este (kedden) hazafelejövet, mikor elöttetek elmentünk Éva, Ábel már emlegetett, hogy "itt locsoltam meg a katicás nénit, akinek a macija énkel az esőben"...


Puszi mindenkinek: Kovács család

Az összes kép megnézhető itt:

vasárnap, március 27, 2005

Láng Levente

Ma kaptuk meg Láng Leventéről, a Láng család legifjabb tagjáról ezeket a képeket. Levente 2005 márcuius 15-én született, 3700 g-mal. Jó nézelődést!



Az többi kép itt megtekinthető:

szombat, március 26, 2005

Húsvéti történetek, 1. rész

A húsvéti nagytakarítást követően -ami nálunk már a korábban említett festés végeztével elkezdődött- megindult a vendégjárás. A nyitány a Rátz - Fülöp család látogatása volt.

Mindenki jól érezte magát (szerintem), beszélgettünk, ettünk ittunk, a gyerekek pedig nagyot játszottak.

Andris és Ábel is jól érezték magukat, némi konfliktus után jót motoroztak. Egy rövid videó is készült:
És végezetül, bár majdnem sikerült Ábel játékvisszavevő akciója során, de púp nélkül indult haza a látogatás végeztével Andriska. :-)
Az összes kép ami készült megtekinthető itt:
Ma a Varánusz szülinapjára megyünk, ott is készítünk pár képet!
Üdv: Kovács András és boldog Húsvétoló családja...

szerda, március 23, 2005

Hollandia - Brazília

Éváék publikálták az interneten a márciusi kirándulásuk képeit. Mesebeli tájak lettek megörökítve! Köszönjük a csodálatos képeket!



Jó nézelődést!

kedd, március 22, 2005

Pinokkió kalandjai...

Egy számomra nagyon kedves barát levelét szeretném előszőr közzétenni, megtartva őt a névtelenség homályában:

"Nagyon sajnálom, hogy a Szilvi ilyen kellemetlen helyzetbe került, és őszintén remélem,, hogy ez az incidens nem árnyékolja be szépen induló TV-s karrierjét! De hát mint tudjuk minden kezdet nehéz, a média meg egy mocsok hely. Bízom a Szilviben, tudom, hogy felülemelkedik ezen az eseten, és még jobb lesz!
A „feljegyzésed” nagyon tetszett! Lassan neki kéne állnod valami könyvnek!"


Miért is lett Pinokkió a neve ennek a bejegyzésnek? Elárulom: mert nagyon tanulságos történet, és éppen idevág. Nyomoztam, az információk jöttek-mentek a tegnapi eseményekkel kapcsolatban. Sokat tanultam ma az email működéséről, és hogy hol és hogyan hagy nyomot maga után az, aki elenged a világűrbe egy e-mailt. Ezt a történetet már nem is fogom tovább kommentálni, hiszen úgy érzem, hogy sikerült megvédeni a becsületünket, igazunk bebizonyosodott...

Amikor a Pinokkiót a gonosz Stromboli -a bábszínházas- kalitkába zárja, és számonkéri a jótündér, hogyan került ilyen helyzetbe, pinokkió hazudott. Egyik hazugsága a másikat követte, és az orra csak nöttön nőtt.

-de jótündér, miért nőtt meg ennyire az orrom?
-valószínűleg mert nem mondtál igazat...
-de minden igaz volt amit mndtam!!! -harsogta Pinokkió

Ekkor lehervadt az addig hazugságogtól virágzott fa orr, és a jótündér ezt mondta:

- Kedves Pinokkió! Mindig légy őszinte, mert a hazugság egyre csak nő! most kapsz még egy esélyt, bizonyítsd be, hogy tudsz önzetlen lenni, segítőkész, és akkor igazi kisfiú leszel!

Érted Kedves XY (NÉV KÉRÉSRE CENZÚRÁZVA)?


Üdv: Kovács András

Mozgalmas nap...

Ma nagyon mozgalmas napunk volt. Ismét belecsöppentem a nagy és sok munkába, Szilvi is sok mindent intézett, komoly hazugságok lepleződtek le.
Reggel a géphez ülve, még elképzelni sem tudtam, hogy milyen mozgalmas is lesz a nap. Észre sem vettem, hogyan repül az idő, miközben a szokásos teendőimet végeztem, formanyomtatványok pótlása, teszveszes cuccok előkészítése átadásra, stb.

Kicsit késve indultam útnak, de a forgalom kegyes volt velem, a postán sem kellett sokat várnom, bár szívesen időztem volna Vencus (Vencel Mónika) és helyes kis manócskája társaságában. Egy találkozóról sem késtem el, bár útközben a mobilomnak köszönhetően módosult a program. Volt egy kis gond a Péter párjának az autójával, így pár apróság még rám hárult, de szerencsére hamar utolértük magunkat az időben.

A hazugság, ami a butaság miatt bukott meg:

Fél kettőkor hívott kicsit zaklatottan a Szilvi, hogy a XY (NÉV KÉRÉSRE CENZÚRÁZVA) felhívta a tv-ből, hogy miért nem volt stáb-értekezleten. Bár már a Szilvi izgatottan várta, hogy a múlt heti próba műsorvezetés után a tv vezetője felhívja őt, a "hogyan tovább" miatt. Ez elmaradt, valószínűleg az ügyvezetéssel általam is ismert bokros és tetemes teendők miatt.
Y állította, hogy a reggeli műsort már tegnap este (azaz vasárnap este) elküldte, és hogy megnézte-e a Szilvi a leveleit? Persze az én párom híres az őszinteségéről, igy nemmel válaszolt, mivel egész nap szinte én ültem a gépnél. De a pop3 figyelő nem mutatott aktivitást vasárnap, ezt bátran állíthatom, Szilvi email fiókjában.

Szilvi, amikor hazaérkezett, megdöbbenve tapasztalta, hogy az ominózus levél, 11:11-kor, és 11:35 kor lett elküldve. Kicsit zavartan hívott, hogy ez hogy lehet? Hát úgy, hogy a levelek közvetlenül a stáb-értekezlet után lettek elküldve.

Hogy a stábon mi történhetett, azt mi nem tudhatjuk, csak azt, hogy a MÉDIA istennője valami nagy kavarást végzett.

Bár nem csalódtam, hiszen amikor a WZ-vel és az XY-nal rádióztunk együtt az érdi Junior rádióban, és jómagam töltöttem be a zenei referens szerepét, csak két emberrel volt probléma. A könyöklős stílusú WZ-vel -aki az önszántú kilépésemet megelőzően a megpályázta a pozíciómat-, és az XY-nal.

De bocsássunk meg nekik, hiszen még gyermekek. Remélem tanulnak a hibáikból, akkor is, ha nem dolgoznak esetleg tovább a Szilvivel, és ők a tv-ban maradnak.

És egy Jótanács Kedves XY:

E-mail elküldésekor, ha az időponttal meg szeretnél téveszteni valakit, akkor a küldő gép óráját állítsd vissza egy nappal, vagy amennyivel kell. DE VIGYÁZZ, mert ha a gyanú árnyéka felmerül, és a leveledet ip alapon nyomonkövetik, (egyszerű paranccsal), akkor a serverek továbbítási ideje is szerepel az eredményekben. És ha két szerver ideje egyforma, a te feladási időd más, akkor bizonyított a spekuláció!!!

Röviden ennyi. Magam részéről nem kívánom tovább kommentálni a dolgot. Remélem a címzettekhez is eljut a naplóm bejegyzése, és mélyen a lelkükbe néznek! És ha hitelrontásért beszeretnének perelni, ám legyen, csak jó ügyvédet fogadjanak, mert ez a bejegyzés csak személyes bocsánatkérés után tünhet el innen, ESETLEG! Addig minden kedves látogatóm olvashatja...

Kovács András

szombat, március 19, 2005

Akadozik a szolgáltatás...

Nem megy a www.kovacsolt.hu, szerver problémák miatt. A szerelő gárda már küzd minden bit adatért, legkésöbb holnap délg elindul a honlap.

Rezeg a léc, mert a szerződésben 99% elérhetőséget biztosítanak, ha az nincs meg, lóvé vissza...!

Drukkoljunk, hogy ne kelljen szolgáltatót váltani emiatt!

Üdv: Á&Sz&A

csütörtök, március 17, 2005

Itt a tavasz!

Hurrá, végre elrakhatjuk a télikabátot, és a csízmát, ma már 22 fokra számíthatunk!

Élvezzük a szép időt, és a nap jótékony sugarait!

Üdv: Á&Sz&A

kedd, március 15, 2005

Ignis Kaland 2.

Egy csendes, kora tavaszi este történt...

A festő végre az összes cókmókját elvitte a lakásból, egész nap csak pakoltunk, és takarítottunk utána.

Este nyolc óra volt, és indultunk Ábelért, mert a nagyinál volt, a 11. kerületben. Mivel éppen Krisztián (Varánusz) nap volt, a már korábban megszerzett ajándékot felvittük neki, hogy a meglepetés aznapi legyen.

Nem időztünk sokat ott, hiszen a Bogi baba már jóllakottan aludt, és későre is járt. Rövid búcsú után, már mentünk is a lifttel a földszintre. Beültünk az Ignisbe, minden a szokás szerint zajlott. A kulcs elfordítása után a motor engedelmesen kezdett duruzsolni. Szilvi ült a volánnál. Sötét volt, senki sem volt a környéken, s mivel az autó nem a kívánt irányba állt, röpke "Y" fordulóba kezdtünk. Közben jobbról egy Audi A3 közeledett igen nagy sebességgel, a jobb kezes utcák ellenére. A vezetőnek ugyan nagyot kellet fékeznie, de simán meg tudott állni. Amikor a megfordulás nem túl időigényes és bonyolult menővert befejeztük, már gurultunk is a kb 300 méterre levő pirosan világító jelzőlámpa fele. Égtelen motorbőgéssel előzött meg az Audi, és úgy tért vissza az út jobb oldalára, hogy ha nem fékezünk, akkor ütközés is lehetett volna belőle.

Rádudáltunk, erre Ő megállt, a piros lámpától még kb. 200 m-re, az úton kicsit keresztbe. Én kiszálltam, és odasétáltam az Audi jobb első ajtajához, amit a vezető picsa készségesen lehúzott.

Megígértem neki, hogy ha még egyszer ilyet csinál, megszabadítom a szépen csillogó metszőfogaitól. De ő csak a rendőr barátját emlegette, meg az én "kurvaanyámat". Visszasétáltam az Ignishez, beültem. Ekkor Ő pattant ki, telefonnal a kezében, és tovább ordítozott, hogy a "rendőrbarátom, tuddmárkivagyok, A3-sal járok, stb..."

Szilvi kikerülte, szerencsére nagy ívben, így az elindított karate rúgás ne ért célba az Ignis oldalán. Ő is visszaült az autóba, és utánunk iramodott. A lámpa zöldre váltott, majd kikanyarodtunk a Tétényi útra. Ő szorosan a nyomunkban jött, reflektorral, és dudálva. Majd hirtelen jobbról megelőzött, elénk vágott úgy, hogy csak úgy tudtunk megállni mögötte, hogy az ABS dolgozott. Megint kiszállt ez a szőke picsa a kocsiból, ordibált mindenféle csúnyaságot.

Szemből rendőrök jöttek, ugrálva kezdett el nekik integetni. Elképedve hallgattam, hogy miket mondott a "segítségére" siető rendőröknek.

- Biztos Úr, segítsen, ez az ember meg akar verni, meg akar őlni engem, pedig én semmit nem csináltam, csak lefulladtam az autóval...

Kiszálltam az autóból, és elkezdtem az én igazamat hajtogatni, de amikor a Szilvi is kiszállt, egyből mondta a zsaruknak, hogy ez a picsa vagy be van lőve, vagy ivott. A rend őrei megkérdezték, hogy hajlandó-e szondát fújni.
Hevesen tiltakozni kezdett, mondta, hogy semmi baj, menjen mindenki haza. Kicsit furcsa volt ez a rendőröknek, így már fújhatta is szondát. A szonda persze elszíneződött, de ő állította, hogy nem ivott semmit, majd kicsit később má azt mondta, hogy csak egy italt a barátjával.

A rendőr bácsik és nénik még felírták a mi adatainkat is, majd megkérdezték, hogy szeretnénk-e feljelenteni ezt a szép hölgyeményt…

De mi nem, lesz elég baja szegénynek, egy darabig nem ülhet autóba….

Üdv: Á&Sz&A

Vége a festésnek...

Kedves Barátaim!

7 nap és 7 éjjel nem voltunk itthon, mert a festő bácsi és néni tevékenykedett a lakásunkban. Az eredmény magáért beszél, gyönyörű lett a lakásunk. Ha az asztalos Sanyi bácsi is végzett, rakok fel fotókat. Tudjátok, mint a sláger rádióban: AKKOR és MOST... :-)

Üdv: Á&Sz&A

www.kovacsolt.hu

vasárnap, március 06, 2005

Tánci-tánci

Ugyan azt igértem, hogy most egy darabig nem rok semmit, de...

Tegnap este az Erika és a Szenya áthívtak egy laza kis vacsira (két csirkecomb, nagyszelet husika, kompót...). Miután dugig zabáltuk magunkat, könnyed borozgatással folytattuk az estét,





beszélgettünk hajnali kettőig.
Rövid alvás után a lányok már készülődtek a táncversenyükre, Százhalombattára. Voltak művészetileg gyenge produkciók is, de legtöbbje jó szórakozást kínált számunkra. Én speciel jól szórakoztam amig ott voltunk, de a kötelesség hazahívott, hiszen a rengeteg vackot még fel kell hordani az emeletre, mielött a festőbácsi holnap reggel megérkezik.
Visszatérve a táncversenyre, itt publikálom a linkjét a készült képeknek:
A Szilvi is mulatozni volt ezen a hétvégén, remélhetőleg hazaérkeztével azok a képek is megtekinthetőek lesznek! De addig még közel 200 km-t kell megtennie!
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Andris

szombat, március 05, 2005

Szobafestő mázoló

A tavalyi évből okulva, idén februárban hívtam fel a festőnket, hogy nyárra kaphassunk egy hetet az életéből, amikor a mi lakásunkban művészkedhet.

Mondta is, hogy jó, júniusban majd szabaddá teszi magát, és kipingálja a nagyszobát. De egy óra múlva a telefonom csengett, Ő márciusban fest, Andris bácsi meg csenget. Vettünk hát gyorsan tapétát meg ami kell, jövő héten itthon lakini nem kell. Átveszi a hatalmat a festő, nekünk aludni itt nem kő'. Szerencsére a nagyi segített, szállást biztosít a hajléktalan gyermekünknek.

Így egy hétig az internet sem lesz elérhető számunkra, függőségünk csak a wap tompítja. Most nagy kipakolás, takargatás következik, így a blogomban új bejegyzés nem következik.

Hogy miért van rímbeszedve ez az üzenet? Igen talált, reggel a tv-ben Frédi és béni rímelgetett.

Következő bejegyzés már akkor lesz csak, ha a nappali sárgára változott, és a festékcsepp a kőről felvésetett...

Üdv:

Á@Sz&A

csütörtök, március 03, 2005

Vendégek jártak nálunk :-)

Vacsira meghívtuk az Éváékat.

Szilvi ismét megvillantotta a konyhaművészetét, finom párolt lazac volt, pirított zöldséggel. Készült még "szantalúcsia spgetti" is, minden hamika osztatlan sikert aratott. De az est csúcsa a muffin volt:




Azért még történt más is. Ábi, aki mint korábbi blogból tudható, nem küzd székrekedéssel, pelus nélkül rohangált, és játszott...Váratlan nagy csend részéről, és máris a kövön volt a mai napi termés.

Remélem kedves vendégeink-barátaink nem emiatt mentek haza. ;-)

További képek ITT találhatóak...

Puszi: Á&Sz&A

szerda, március 02, 2005

KGB a nyomunkban...

Kovács Gergely Botond kedves unokaöcsémmel beszélgetve, felvetődött a gondolat, mivel Ő is Kovács, jogosult lehet egy saját kovacsolt.hu email címre...

Milyen igaz! Spammerek figyelem! Most egyenesen a KGB-nek írhattok levelet!

Tisztelt Kovács-család tagok! Ha email cím szűkében vagytok, kaphattok ti is egyet:

valami@kovacsolt.hu

Várom levélben, vagy messengeren az igényeket!

Üdv:

Á&Sz&A

Vendégkönyv

Azon kedves látogatóink, akik a honlapunkon böngészgetnek, most már megkapták a szólás szabadságát is.

Jajj, nem, Nem, és NEM...! Ki beszél itt Friderikusz Sanciról???

Egyszerüen csak a Betütészta Szoftver Stúdiónak köszönhetően, most már üzemel a mysql és php alapokon nyugvó vendégkönyv.

Tapasztalatom szerint tökéletesen !!!

Ezer köszönet és Hála neki!

Á&Sz&A

Egészséges az egész család

A mi családunkon is végugvonult az influenza, de jelentem, mindenki teljesen meggyógyult.

A több kilogrammnyi antibiotikum mellékhatásaként jelentkező székrekedéstől is megszabadult az én pici fiam, Ábel! Képet most nem mellékelek a végtermékről, hiszen igen gusztustalan lenne. (Bár Varánusz szerint lehet, csak figyelmeztessem a kedves közönséget.) De nekünk nagy boldogságot okozott.

Holnap tehát megint mindenki mehet dolgozni, bölcsibe, stb.

Örüljünk a napsütésnk!!!

Sz&Á&A

De Varánusz kedvéért itt a figyelmezteés!!!

kedd, március 01, 2005

Ignis kaland!!!

Tegnap este, mikor hazafelé indultam volna, nem akart beindulni az autó...Sebaj, jó a motor, én sem vagyok fáradt, betoltam hát egyedűl kis leejtő segítségével.

Másnap (azaz ma) reggel, mivel egy teljes éjszakás akkutöltés után sem indult az autó, minusz 7 fokban a szomszédommal toltuk be. Ez már nem volt olyan egyszerű, hiszen a jégen a kerék mindíg megcsúszott, így egy arrajáró tejesember akaszkodott az autóm elejére, és húzott ki a csávából.

Köszönöm neked Te ismeretlen TEJESEMBER!

De a kaland csak itt kezdődött! Pestfelé száguldozva a 6-os főúton, szervizbe menet az autó fogtamagát és leállt. Felhívtam a szerelönket, hogy mi a f*sz van, kicsit idegesen.
Mondta, hogy hívjam bátran a Suzuki Assistance ingyenes számát.

Elővettem a kezelési útmutatút, kibányásztam belőle az kártyát. Megdöbbenve olvastam, hogy a lehető legrövidebb időn belül kell megérkezniük. Kicsit szkeptikus hangulatban hívtam fel a 06-80-as számot, majd 10 perc nyomogatás után elértem abba a régió-menüpontba, ahol én tartózkodtam, és végre csengőhang:

-Halló -mondta egy morcos hang...
-Jó napot, bár az enyém nem túl jól kezdődik... -és elmondtam a bánatomat, hogy hol vagyok, milyen hibákat tapasztaltam.
-Ignis 1.5VVT?- kérdi ő.

Meglepődtem, mert az autó tipusáról még nem esett szó eddig.

-Igen az!
-Á... Tipushiba! 10 perc, és ott vagyunk! -kicsit hitetlenkedtem, de titkon örültem, hogy hamar megoldódik a problémám.

Nem is késett a szerelő srác. A beavatkozásnál, ami egyébként egy szakadt testkábel volt, az alváz és motorszám minusz hétfokos tollal való felírása tovább tartott a munkalapra.

És megint szeretem az autómat, és még nagyobb biztonságban érzem magam benne, mint eddig.

60.000 km megtétele után az első hiba, ami összesen fél órát követelt az életemből.

Ezt kívánom mindenkinek...

Üdv: Kovács András

Hiánypótlás!

Felmerült a kérdés, mi is volt a pontos hiba.

Az akkumulátor negatív pontja, és a motor-váltó blokk egy vastag kábellel van összekötve. A kábel, ahogy a blokhoz van rögzítve, tőben eltört, a saru szélénél.

Tapasztalt hibajelenség:

A motor leáll, nem lehet beindítani, gyujtásra kapcsolva a töltés és az olajnyomás visszajelző a műszerfalon vibrál.

Kótyavetye

Az oldalunkon megjelent egy új menüpont. Kótyavetye a neve.

A teszvesz ihletéséből, ide felkerül pár kincs, ami már nekünk nem kell, vagy éppen olyasmi, amit ott sikerült megszerezni.

Üdv: Andris

Bogi és családja...

Farkas Bogi is megesett. :-)

Persze a szó jó értelmében. Hasonlóan a Bömbi blog után, most itt egy új! Drukkoljunk hát nekik is, hogy minden jól menjen, és ismét születhessen a baráti körben egy gyönyörű egészséges gyermek.

Minden jót!


http://bogosz.blogspot.com

Egyre többet próbálok vállalni...:-)

Kavarognak a gondolatok a fejemben, mit, s hogyan kéne.

Mivel a fő tevékenységi köröm és megélhetési forrásom a rovar- és rágcsálóirtás, ezért beindítottam a következő blogomat.

Remélem, hogy aki rátalál, hasznára lesz az ott megtalálható, folyamatosan bővülő információ áradat.

Üdv: Kovács András