csütörtök, április 28, 2005

Dulin - Fülöp - Kovács csúcstalálkozó...

Kedves meghívásnak tehettünk eleget minap. Dulin család lakjába vezetett az utunk, a Fülöp családdal egyetemben.

Ki is a Dulin család? Gyula félévszázados partiján ismertük meg őket közelebbről, és hamar jó barátságot kötöttünk, a sziporkázó humorú ügyvéd úrral(jobbra), és kedves párjával (balra), "Pocokkal".


"Play the game" partira voltunk hivatalosak, hiszen kedves közös játékaikhoz csatlakozhattunk, ami már lassan hagyományként telik a Fülöp -Dulin család között. Boroztunk, sütiztünk, játszottunk, kellemes zenéket hallgattunk, miközben Gyuri (vendéglátónk) próbált elkápráztatni bennünket szellemi nívójával. Olvasottságában, és műveltségében senki sem kételkedett, de a kártyatudás hagyott némi kívánni valót. Szegény Pocok volt mindíg a hibás, ha nem úgy sikerültek az ütések, ahogy Ő szerette volna, de az igazi profizmusa kártyában csak akkor villant volna meg, ha a párja kiszámíthatatlanságát is kiszámolta volna. Így csak az utolsó helyre volt elegendő, ha jól emléxem a negyedik üveg bor után történtekre.
Öszességében nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük mi is új helyszínnel bővíthetjük majd a játékok birodalmát.
Csak pár fotó készült, azon is a főszereplő Dulin Dorka. Nézegessétek hát:

vasárnap, április 24, 2005

Vendégkönyv:

Felhívom minden kedves látogatónk figyelmét, hogy a VENDÉGKÖNYV és a COMMENTS használata ingyenes! :) Nálunk tényleg szabad a véleménynyilvánítás, és két lehetőséget is biztosítunk rá! ÉLJETEK VELE! Szerkesszétek ti is honlapunkat!

Millió puszi mindenkinek: Kovács család

Vasárnapi baba zsúr...

A nagy rendőrnapi megpróbáltatások után itthon egy egész gyerek-sereg várt minket a kertben. Ábelt elképzelhetetlen volt felvinni aludni, egyből nekiveselkedett a játéknak. A képen látható társaság csak az induló készlet volt, este 6-ra már kb huszad magunkal labdáztunk, játszottunk, és roppant jól éreztük magunkat.


Az összes kép itt megtekinthető:

Rendőr nap...

Kaptunk egy kedves meghívást, így ezen a hétvégén is a Városligetben kötöttünk ki. Készítettünk itt is néhány képet. Nagyon érdekes a rendőri munka, csak nagyon sok ellenérzés fortyog bennem, velük szemben. Nem a hivatás tudatukkal van problémám, hanem egyszerű polgárként csak a "baszogató", "pénzt lehúzó" rendőrökkel találkozom, nem pedig a segítőkészekkel. Ha valakit érdekel a részletes véleményem, a vendégkönyvben jelezze, leírom részletesen.


Azért mi jót sétáltunk a levegőn, szépen sütött a nap, és a lovacskák is helyesek, és ügyesek voltak.

Képek itt tekinthetőek meg:


Bevásárló körút...

Már az év elején elhatároztuk, hogy ismét tiszteletünket tesszük a Tarvisio-ban található piacon. Szerintem nincs is olyan ismerősünk, aki ne fordult volna ott meg.

Szinte semmi változás nem történt ott, talán csak az arcok mások. Az alkudozás, a csapkodás, hangoskodás, egyszóval az olasz temperamentum maradt. Mamma-mia! :-) Bár a szilvi nem is alkudozott igazábol a megvásárolandó termékekre, egyszerűen csak szerettünk volna körbenézni, mi is a kínálat. De ők nem hagyták...


Nem is akarlak untatni benneteket az alkudozás részleteivel, inkább nézzétek a festőien szép tájakat. Ha egyszer megengedhetem magamnak, biztosan veszek egy gyönyörű faházikót, valamelyik hegyoldalban.

Ártapasztalatok: Ha az éttermi árakat nézzük, az 1:1-ben ugyanaz. A piacon tapasztalható bőráruk ára az itthoni negyede, kicsit keményebb alkudozást követően. Amikor átmentünk Ausztiába, igen későre járt. Már csak egy METRO áruház volt nyitva, szerencsénkre a Magyar METRO kártyát minden gond nélkül elfogadják kint, egy egyszerű regisztrációt követően.De itt ért a meglepetés. A "drága" osztrák árak, nem is drágábbak!!! Sőt! Játék, és más tartós fogyasztási cikkek tekintetében fél áron vásárolhatunk, az élelmiszerek kb 25-30%-al olcsóbbak...

Ugye nem kell megmagyarázni, hogy ott mennyivel keresnek többet???

Úgy érzem, nem érdemli meg ez az ország, hogy itt éljenek a polgárai... (benzin ár 1 Euro a legdrágább) Nálunk mi a f*szért kerül 1,2-3 Euróba??? Csak egyet tudok mondani, KURVA ANYÁD GYURCSÁNY! :-( (és minden köcsög elődöd!!!)

Az összes kép megtekinthető itt:

szerda, április 20, 2005

Vasárnapi kiruccanás...

Mivel Ábel nem bulizott az éjjel velünk szombatról vasárnapra virradólag, így neki is kellett programot csinálni. Egy hirtelen vezérelt ötlet eredménye volt, hogy ébredésünket követően nem sokkal a vidámparkban, majd az állatkertben portyáztunk.



Képek itt találhatóak:


kedd, április 19, 2005

Rossz idő - rossz kedv űző vicc:

Pasas bemegy a kocsmába, a pultos kérdezi:
- Jó napot! Mit szeretne?
- Egy nagyobb házat, jobb autót, több fizetést.
- Nem úgy értem. Mit kíván?
- Világbékét, magamnak egy szebb feleséget, milliókat.
- Félreértett, mit szeretne inni?
- Miért nem ezzel kezdte? Mi van?
- Semmi különös, itt állok a pult mögött...

vasárnap, április 17, 2005

Fülöp Gyula barátunk fél évszázados...

Nem is gondoltam volna, hogy amikor az ember a jó öreg google-ba beírja ezt a szót, hogy Németkér, mennyi utalás jelenik meg erre a kis településre. Ha a boldog születésnapos nevét beírjuk, akkor is számos találat van, csakhamar megtaláljuk a fényképét, és a keze munkájának a gyümölcsét, drága barátunknak.


Igen... 50 év nagy idő, rengeteg minden történt az életében. A buli egy nagyon érdekes, és rendhagyó bemutatkozással - bemutatással kezdődött, melyet kedvese, Dr. Hegedűs Éva vezényelt le, profi műsorvezetőket megszégyenítő tehetséggel. A vendégek korszakok szerint csoportosítva lettek bemutatva, óvodás kortól napjainkig. Kicsit sokáig tartott, de nagyon érdekes, és tanulságos volt megismerni egy ekkora egyéniségnek az élettörténetét. Talán könyvet is lehetne írni róla, amit mi sem bizonyít jobban, mint a jelenlevők száma, amit ők szűk baráti körnek neveznek. Közel 100 fő. Tisztelem is őket, hogy van energiájuk tartani a mindennapi kapcsolatot ennyi emberrel .

Köszönjük, hogy ott lehettünk ezen a nagyszerű mulatságon, és hálásak vagyunk, hogy a barátai lehetünk ennek a kedves családnak, ünnepeltnek!

Fogadd hát jelképes és utólagos ajándékként ezt a megemlékezés, nagyon sok szeretettel a Kovács családtól!

A partin általunk készített összes kép megtekinthető itt:

Jó nézelődést minden kedves látogatónknak!

szombat, április 16, 2005

Ábel új biciklit kapott

Ábi, mivel a kölcsön kapott biciklivel nem tudott tekerni, kapott egy olyat, ami kielégíti az ő izlésvilágát, és hajtani is lehet, valamint jó a féke. A bolti válogatás közben ébredtünk rá a probléma lényegére, hiszen ott ráült egyre, és elindult vele. Nem éppen a legolcsóbb kategóriát választotta. Pedig elötte még sosem tekert, csak lábbal hajtotta magát, olyan cipőorr koptatóan. Szilvinek köszönhetően a beszerzési projekt létrejött, és némi finomhangolást követően máris teker mint a gép, drága fiam. (A képre kattintva az összes képet megnézhetitek!)


Készült egy rövid videó is, megtekinthető itt.
Üdv: Kovács család

kedd, április 12, 2005

Délutáni időtöltések Ábellel, és környékbeli gyerekekkel

Most, hogy végre tavaszodik, a napsütés minket is kicsábít a friss levegőre. Ábel egy délutánja van képregénybe rendezve.


Ezen a napon, már túl voltunk a hajvágáson is. Nem kis nehézséget okozott Ábi a fodrásznak, hiszen most kivételesen ellenkezett, de ez, ha jobban megnézzük a képeket, látszik is a frizuráján. :-)




Üdv: Kovács család

Alex - Beus parti, azaz egy majdnem lánykérés

Néhány nap kihagyás után ismét itt vagyok. Hiszen voltunk egy partin, Alexnél Emődön. Kicsit megkésve tartották idén a névnapi bulijukat összevonva Beuséval. Hamika hegyek voltak, pia is köbméterszámra. Ajánlom is mindenkinek Pedro éttermet!!! Biza jól főznek!

Ami meglepetés volt számunkra, hogy Alex úgy éjféltájt megkérte a Beus kezét. Először azt hittem csak, hogy az alkohol beszél belőle, de később kiderült, hogy tényleg. Még érdekesebb volt, hogy nem kapott választ. Ki érti a mai fiatalokat??? :-) Videófelvétel az eseményről itt megnézhető, valamint a partiról a képek.




Üdv: Andris

U.i.: A videó felvétel tetemes mérete miatt, csak 1-2 hónapig lesz elérhető! (65 MB)

szerda, április 06, 2005

Nem történik semmi, és mégis sokminden...

Szürke hétköznapok... Mostanában csak a munka az, ami az ünnepek után kijár nekünk. Nem pezseg az élet. Ha a hétvégén nem lenne Alex és Beus névnapi bulija, elunnánk magunkat. Bár Ábellel mindíg csodálatos minden pillanat. Már nagyon szeret bölcsibe járni, nem akar hazajönni, csak az uzsonna után. Mondjuk (talán) nekünk is kényelmesebb, hogy csak 4- 5 óra között kell menni érte.

Megy majd még a héten fodrászhoz Ábi, majd egy képet csinálunk róla, hogy milyen volt és lett....

A kerítésünk is elkészülni látszik, pénteken megyünk faanyagot válogatni... Azt is lefényképezem majd...

Szegény Szenya is egy "kedves" gyalogos miatt összetörte az autóját munka közben. Ez is csak nehezíti a szürke hétköznapokat. :-(

A Pápa is dobott egy hátast... Nem tett jót neki a 80-as években az a haslövés... :(

Vicc:
Két szőke nő beszélget:
-Már három gyereked van? Nem is tudtam...
-Igen, imádom a nagy családot...
-És lesz negyedik is?
-DEHOGY! Tudod jól, hogy a Földön minden negyedik Kínai!!!

Üdv: András