Nagy kalandnak néztünk elébe. Ábi első igazán élvezetes locsolása előtt álltunk, no meg a tv előtt, hogy a Mekk Elek című mese véget érjen. Már 11 óra fele járt, mikor végre sikerült Ábit rávenni, hogy induljunk el. Anya, biztos ami biztos, a kosárkába elhelyezett pár tojást, hátha Őt is megejtik. Persze csak locsolás ügyileg...
Alsónémedi és Dunaharaszti felé vettük az útirányt, némi benzin vételezése után hamar megérkeztünk Erikához. Nála még fért belénk süti-ücsi, így bőszen falatoztunk, nem gondolván az egész napi kötelező zabálásra, csak a reggeli sonka tojás kimaradására.
Persze a megérkezés nem volt oly egyszerű, hiszen Ábel megmakacsolva magát, nem akart bemenni az Erikáékhoz, szinte már üvöltött, hogy haza akar menni. De bent a csajok láttán, akik már epekedtek a locsolásért, megnyugodott, és jól érezte magát.
De a idő szorított, indultunk is Harasztira! Ott a Jutkát loccsantottuk meg, ahol a "Lapapót" a nagyapót is bevártuk, ki szegény potyára ment Érdre, Szilvi loccsantásra. Lapapó-nagyapó is locsolt, bár a kölnije inkább a Rimpó kutya bélgázaira hasonlított.:-) Persze lehet, hogy Rimpóka is bűnös volt, nem csak a "csárli" kölni....
Mi Ábellel sokkal humánusabb, virágpermetező locsolóval üldöztük a lányokat.
Ábel rákattant a kavicsokra, ami a "fengsui" által előírt precizitással sorakozott az asztalon, másik kezében meg a kókuszos süti.
Innen az M0 autópályán átrohantunk Kispestre, megloccsantani a Kovács család hölgy tagjait. Ábel már fáradt volt, de még jól viselte a megpróbáltatásokat. Kedvesen verselt a maga módján, minden feminim lénynek, még annak is, ki nem az volt.
Erzsébeten a Nelli (dédi) mama volt a következő uticél. Ábel kicsit megrettent a Stickó kutyustól, de örömmel fogadta a locsolásért járó tojásokat, és a nyuszit. Mikor már kutyaszőrrel teli orral prüszköltem, innen is kereket oldottunk,
hogy végre eljussunk az Ági mamához. Rengeteg tojás közül választhattunk a locsolásért...
Persze a Mamánál már végre csillapthattuk az egész napi édes utáni sós vágyainkat is, fincsi ünnepi ebéddel örvendeztetett meg minket
Katicás néninél, azaz az Éváéknál volt az utolsó állomás. Itt már eleresztettük magunkat, tudtuk hogy már nincs messze az ágyunk, hamar hazaérünk, ha nekibúsulunk a húsvéti örömöknek. De olyan jó kis társaság fogadott minket, hogy eszünk ágában sem volt tovább menni a hazaúton. Borozgattunk, sörözgettünk, és Ábellel szorgalmasan rágtuk a sósmogyorót, miközben a társaság csak gyarapodott.
Ábelre való tekintettel indultunk haza, hiszen már olyan fáradt volt, hogy rosszalkodni sem volt kedve. Azért Ábi kipróbálta a kádat, mert tudtuk, hogy hazafelé elalszik a kocsiban. Így is lett...
Hazaérvén a szomszéd Lajos bácsi kicsit "spiccesen" fogadott bennünket, és locsolta meg családom egyetlen hölgytagját, Szilvikémet. Csatlakozott hozzánk az aggodó feleség is, és egy rokonuk. Ilyen alkalom ritkán van, így csapra vertünk egy jófajta barackpálinkát. Vidáman feküdtünk be az ágyba, mikor a vendégeink hazamentek, hiszen a pálinka is boldogított bennünket, nem csak a családi idill...
Éjfél felé nyugovóra tértünk. De örömünk nem tartott sokáig, mert Ábel a nagy madárcsicsergésre felébredt hajnali fél négykor, és elszórakoztatott minket. Csodálkozott is Gabi néni a bölcsiben, hogy Ábel elsőként érkezett meg. Az ebédet már félig lecsukott szemmel ette meg Ábi, és 3 órán keresztűl csak aludtt, és újraálmodta az élményeket....
Ma este (kedden) hazafelejövet, mikor elöttetek elmentünk Éva, Ábel már emlegetett, hogy "itt locsoltam meg a katicás nénit, akinek a macija énkel az esőben"...
Puszi mindenkinek: Kovács család
Az összes kép megnézhető itt:
